Péter Ágnes kiállítása, illetve katalógusa ürügyén a magyar szobrászatról és főként a kortárs magyar plasztikáról írni, már csak hely hiányában is reménytelen vállalkozás. Művészetének tágabb kotnextusba helyezése, megértése és értékelése-elfogadtatása azonban néhány tágabb bevezető mondatot kíván.

Péter Ágnes 1978-ban végzett a Képzőművészeti Főiskola szobrász szakán. Művészete igazán azonban csak a nyolcvanas évek közepén teljesedett ki, ekkorra vált karakteressé kifejezésmódja, és lelt rá meghatározó motívumára, a fokozatosan vékonyodó, tűhegyes oszlopra.

Ha egy pillantást vetünk az elmúlt évtízed szobrászatára, megállapíthatjuk; hogy igen sokszínű volt, számos irányzat együtt élése jellemezte. Meg mindig meghatározó volt a jó évtízeddel korábban debütáló újkonstruktivista-minimal artos irányzat, melyet azonban ebben az időszakban már a Csiky-iskola második geperációjának (Friedrich Ferenc, Klicsu Lajos) tagjai képviseltek Az évtized közepétől velük párhuzamosan dolgoznak az újkonstruktivizmussal teljesen ellentétes - színes, expresszív, archaizáló new wave szobrászok, Chesslay György és Mata Áttlla. Ugyan csak ebben az etapban kezdenek fellépni közösen a Samu Géza vezette Fáskör Huber András, Orosz Péter, Varga Géza Ferenc tagjai. Szintén ez időben indul az ötvenes évek rekvizitumait felhasználó, egyéni, irónikus kerámiaplasztikákat készítő installáció művész, Kicsiny Balázs, továbbá a klasszikus orosz konstruktivista hagyományokhoz kapcsolódó, a szerkezetes formákat antropomorfokkal ötvöző Gaál Tamás pályája.

Nem akarom közhellyel kezdeni, ezért néhány hellyel kezdeném.
Lent - Fönt,
Bent - Kint,
Itt, - Ott.